Kolloidális ezüst a természetes antibiotikum I.

2009.12.4. , 16:55
kulcsszavak: , ,

Már a régi egyiptomiak, görögök, rómaiak is megfigyelték, hogy az ezüstnek bizonyos betegségekben gyógyító hatása van. A tudomány fejlődésével kiderült ezeknek a betegségeknek a pontos oka is: baktériumok, gombák, és vírusok. Ezek a kórokozók, mint minden élő szervezet, nagyon érzékenyek minimális mennyiségű  nehézfémre is, mivel ezek irreverzibilisen kötődnek a mikroorganizmusok anyagcseréjéhez és szaporodásához szükséges, fehérje-természetű enzimekhez. Ezen a mechanizmuson alapultak a középkorban pl. a szifilisz higannyal történő  gyógyítását célzó próbálkozások, ami a legtöbb esetben több kellemetlen tünetet okozott, mint maga az alapbetegség.

Ennek egyik oka az volt, hogy vízoldható higany-sókat alkalmaztak belsőleg, ami hasonlóan a többi vízoldható nehézfém sóhoz a szervezet enzimeit is károsította. Ezt követte 1910-ben az első igazán hatásos vegyület a Salvarsan, ami a szintén erősen mérgező arzént tartalmazta szerves kötésben, viszont ennek használata lényegesen kevesebb mellékhatással járt és a gyógyulási arány is magasabb lett. Annak ellenére, hogy az antibiotikumok felfedezése számos fertőző betegség kezelését egyszerűbbé és gyorsabbá tette, a nehézfémek használata a mai napig sem szorult ki teljesen a gyógyításból. Ennek egyik oka az, hogy nem ismerünk olyan mikroorganizmust, ami képes lenne ellenálló képességet kialakítani a nehézfémekkel szemben.

Néhány példa:

  • A Credé-csepp (1 %-os ezüst-acetát oldat) alkalmazása előtt az újszülöttek megvakulásának 15 %-át a szülés közbeni Neisseria gonorrhoeae (Gonococcus) fertőzés okozta. Annak ellenére, hogy már vannak antibiotikum-tartalmú készítmények a Credé-csepp helyettesítésére, használata mégsem szorult ki a szülészeti gyakorlatból.
  • 5 vegyértékű antimont és arzént tartalmazó készítményeket használnak protozoonok okozta trópusi betegségek (pl. álomkór) kezelésében.
  • Szerves kötésű szamárium (ritkaföldfém) vegyület (nátrium-szamárium-diszulfoszalicilát) a népszerű Phlogosol szájöblítő egyik hatóanyaga.

Bár az antibiotikumok felfedezése idején úgy látszott, hogy olyan eszköz került az emberiség kezébe, ami feleslegessé teszi a korábbi, “primitív” gyógymódok alkalmazását, az elmúlt évtizedek tapasztalatai nem igazolták ezt a reményt. Naponta jelennek meg cikkek a szakirodalomban, amik arról szólnak, hogy a korábban antibiotikumokkal kezelhető betegségek már nem reagálnak ezekre a hatóanyagokra, sorra megjelennek a tuberkulózist, emésztőrendszeri, légzőszervi megbetegedéseket, bőrtüneteket okozó rezisztens baktériumtörzsek. Sajnos az ezek által okozott megbetegedésekre a kórházakban sincs megoldás, éppen ellenkezőleg, a kórházakban tenyésznek ezek az ellenálló kórokozók a legnagyobb számban. Az új szerkezetű  antibiotikumok bevezetése is csak átmeneti megoldást jelent, néhány év alatt a kórokozók ezekkel szemben is ellenállóvá válnak. Talán  éppen a fenti problémák kiküszöbölése érdekében fordult a figyelem újra a régi módszerek felé. A jelenlegi kémiai ismeretek már lehetővé  teszik, hogy ezeket az egyébként nagyon hatékony szereket mellékhatások nélkül használhassuk.

Ennek egyik példája a kolloid ezüst alkalmazása.

Az ezüst kolloid jellegzetes tulajdonsága, hogy bár valódi oldatnak látszik, ezzel szemben oldhatatlan, nagyon finom eloszlású, csak elektronmikroszkóppal látható szemcséket tartalmaz. A jó minőségű kolloid a fény felé tartva víztiszta, sárga folyadék, ráeső fényben opaleszkál, ülepedésnek semmi jelét nem mutatja. Fontos hangsúlyozni, hogy az oldat nem tartalmazhat vízoldható ezüst ionokat még nyomokban sem, csak az oldhatatlan fémszemcséket. Ez biztosítja, hogy az anyagnak semmiféle mellékhatása ne legyen, ugyanis az ezüstionok károsítanák a szervezetet is. Jelenleg több, nagyon eltérő minőségű készítmény van a kereskedelmi forgalomban. Ezek egy része elektrolitikus úton előállított, színtelen folyadék. A nanorészecskék előállításával foglalkozó szakirodalomból világosan kiderül, hogy az eddig előállított legkisebb szemcseméretű kolloid (9 nm) is színes, tehát az a magyarázat, hogy ezek a készítmények a nagyon kis szemcseméret miatt színtelenek, hamis. A valódi ok az, hogy ezeknek a készítményeknek az ezüsttartalma nem haladja meg az 5 ppm-et és ennek a kis mennyiségnek is túlnyomó része káros, vízben oldott ezüstion.

Összefoglalva a hatékony és mellékhatás mentes ezüstkolloid minőségi követelményeit:

koncentráció: 50 ppm

szemcseméret: 30 nm

szín: borostyánsárga (abszorbciós maximum 410 nm)

vízoldható ezüstsó: 0

nyomokban sem tartalmaz idegen fémionokat, detergenst, stabilizátort.

A következő részben néhány példát említünk mely betegségek kezelésében jelent segítséget a közel 600 kórokozó elpusztítására képes ezüst kolloid.

További információ: Varga Gábor vegyész (tel.: 06-30-747-0579)

Comments are closed for this entry.

-->