Nem a gének határozzák meg végzetünket

2010.11.24. , 13:41
kulcsszavak: , ,

Ha olyan családi problémákkal találkozunk, mint például a rák, rögtön a géntérképet kezdjük vizsgálni és megjelöljük azokat a családtagokat, akik rákosak, mondván: „Lássuk a genetikát, mivel ez végigvonul a családon, kell lennie rák génnek.” Mit hagytak ki ebből a nagyon érdekes kutatásból?

Azt, hogy olyan családokba, ahol rákbetegek vannak, az örökbefogadott gyereknél ugyanolyan mértékben alakulhat ki rák, mint a család saját gyerekeinél. Az érdekesség az, hogy az örökbefogadott gyerek olyan genetikával rendelkezik, amelyben benne sincs a rák. Ez arra világít rá, hogy az befolyásolja a rák kialakulását, hogy milyen családdinamikával kerülünk kapcsolatba, milyen érzékelést, hitrendszert és hozzáállást tanulunk meg, nem pedig az, hogy milyen genetikai háttérrel rendelkezünk.

GénekA genetikának létezik egy új ága, amit epigenetikának nevezünk, amely ezekkel, a génfejlődésre gyakorolt környezeti hatásokkal foglalkozik. Az epigenetikusok felfedezték, hogy a sejteken belüli információ az, ami bekapcsolja, működteti, és megváltoztatja a dolgokat, de a jelzések kívülről a környezetből jönnek, környezeti ingerek, táplálkozás, stressz, vagy érzelmek  formájában  anélkül  azonban , hogy a genetikai alapmintán változtatnának. A mérgező toxinok is ide sorolhatók,például a különféle káros szenvedélyekből származó mérgező anyagok, a vegyi anyagok, egyes antibiotikumok, radioaktív elemek, mérgező fémek, és érdekes módon egyes olyan anyagok, melyek részét képezik az un. alapimmunizáltságnak, vagyis az oltóanyagok. Ezek az idegen eredetű toxinok az emberi szervezetben kedvezőtlenül befolyásolják a sejtek működését és képesek negatívan megváltoztatni az epigenetikus környezetet is.

A gén egy lenyomat, ami lényegében arra szolgál, hogy fehérjét állítson elő.  És a fehérjék, amelyekből több mint 100 000 létezik, képezik azokat az építő elemeket, amelyekből felépül a biológiánk, szerkezetünk, viselkedésünk. Tehát, amikor sokáig genetikai lenyomatokról beszéltünk, a  lenyomatot tekintettük annak az információhordozó egységnek, amely létrehozza az egyes fehérjéket. Azonban az új tudomány, zavarba ejtő módon, rávilágított arra, hogy az epigenetikai mechanizmusokon keresztül a környezet leolvassa a géneket. Az epigenetikus folyamatok több mint 30 000 különböző variációt tudnak előállítani ugyanabból a lenyomatból és ez rávilágít arra, hogy végtelen lehetőségekkel rendelkezünk. Ez hatalmas változás ahhoz a nézethez képest, hogy a gének határoznak meg mindent. A gének csupán lehetőséget jelentenek!

Ha csak a molekuláris szintet vizsgáljuk, az Emberi Gén Projekt feltárta, hogy körülbelül 25 000 génnel rendelkezünk, jóval kevesebbel, mint azt korábban feltételezték.  A Csimpánz Gén Projekt mostanra feldolgozta a teljes csimpánz génállományt és genetikájuk gyakorlatilag ugyanaz, mint a miénk – ugyanazok a proteinek, ugyanazok a gének. Mégis van egy nyilvánvaló különbség, és ha ezt nem tudjuk a genetikával megmagyarázni, akkor mivel tudjuk? A válasz: a morfogenetikai mezők. Hasonlóan ahhoz, ahogy fel tudunk építeni két különböző házat ugyanazokból az építő anyagokból két különböző terv alapján, ugyanúgy felépíthetünk két különböző organizmust két különböző mező alapján, még akkor is, ha az alkotó molekulák nagyon hasonlóak, amint az ember és a csimpánz esetében.

A DNS olyan, mint egy könyvtár. Az összes lehetséges fehérje gyűjteménye, a földi gilisztától kezdve egészen az emberig. Ugyanabban a könyvtárban van minden, de tudni kell, melyik könyvet vegyük ki.  Valószínű, hogy a testmező az, amelyik dönt arról, hogy melyik információt veszi ki a DNS-ből.

A múltban számos kultúra vizsgálta a testünk energetikai rendszerét. Ma a tudósok is úgy vélik, hogy a testnek valóban van egy energia mezője, amit morfogenetikus mezőnek, vagy testmezőnek hívnak, mely körülveszi világunkat és áthatja testünket.

Létezik egy hierarchia a testünket szervező mezőkön belül. Létezik a teljes testmező, létezik a szerv mező, aztán a szövetmező és aztán a sejtmező mindezeken belül. A testünk mezeje a testen belül és a testen kívül is elhelyezkedik. Létezik egy mindent körülvevő mező, aztán léteznek másodlagos mezők, melyek további – a kezekért, lábakért, és különböző szervekért felelős – moduláris mezőkből állnak össze. A mezők előnye az, hogy valójában holisztikusak. Minden mező holisztikus. A gravitációs mezőből, sem lehet kivágni egy kicsit. Ha egy férget tíz különböző részre vágunk, minden részből külön új féreg fog fejlődni. Hogy is lehetséges ez? Egy géppel ez nem történne meg. Ha feldarabolunk egy gépet, akkor az egyszerűen csak használhatatlanná válik. De ha egy mező-rendszert mondjuk, egy mágnest darabolunk fel, akkor függetlenül attól, hogy hány darabra vágjuk, minden darab teljes mágneses mezővel fog rendelkezni. Ez a mágneses mező analógia vezette el a fejlődést kutató biológusokat oda, hogy előrukkoljanak a morfogenetikus mezőkkel. És ez már réges-rég, az 1920-as években megtörtént. Azóta ez a mező vált a fejlődést kutató biológia központi eszméjévé. Nélküle nem igazán érthető, hogy az élőlények hogyan fejlődnek ki.

Élő Mátrix

Ajánlott irodalom: Dr. Bruce Lipton: TUDAT A BELSŐ TEREMTŐ: A sejtek mágiája (Édesvíz kiadó)

Comments are closed for this entry.

-->